star-header-small-book

The Fastnet Race

A Fastnet nevű vitorlásversenyt, amelyre az egyik szereplőm, Theo is benevez 2007-ben, eredetileg egy brit vitorlázó, Weston Martyr indította útjára 1925-ben. Általában ezt tartják a világ egyik legnehezebb tengeri versenyének, mivel egyaránt próbára teszi a hajó és a legénység felkészültségét, a vitorlás sebességét, valamint mindazokat a képességeket, amelyek a part menti, illetve a nyílt vízi hajózáshoz szükségesek – mindezt gyakran zord időjárási körülmények között.

A Royal Ocean Sailing Club szervezi egy közel ezer kilométeres szakaszon a Wight-szigettől indulva Írország délkeleti partja mentén egészen Plymouthig.

A versenyt kétévente rendezik meg, és 2015-ben, a kilencvenedik évforduló alkalmából a háromszáznegyven hajós nevezési küszöb a futam meghirdetését követő huszonnégy órán belül betelt.

 

Az első évben mindössze hét hajó indult, köztük régi tengerjáró hajók. A gyztes egy harmincéves jacht, a Jolie Brise lett. A legénység hat napot, tizennégy órát és negyvenöt percet töltött a tengeren.

fn1 fn2 fn3 fn4

A 1979-es verseny harmadik napján egy nagy vihar következtében öt hajó elsüllyedt, és tizenöt matróz, valamint a mentőcsapat három tagja meghalt. Összesen hetvenöt hajó borult fel. A vihart követő mentés minden idők legnagyobb ilyen jellegű művelete volt békeidőben, amelyben összesen négyezer ember vett részt. A tragédia nyomán felülvizsgálták a szabályokat és a versenyhez szükséges felszerelések listáját.

 

 

fn5 fn6

Ally története hűen követi a 2007-es Fastnet verseny kezdetét, amelyet szintén elhalasztottak huszonöt órával a rossz időjárási körülmények miatt. Erre első alkalommal volt példa a verseny nyolcvanhárom éves története során. Az éjszakai, viharos erejű szél és az ennek következtében kialakuló rossz hajózási viszonyok miatt a vitorlások háromnegyedének vissza kellett lépnie, hogy Anglia déli partjainak kikötőiben keressen menedéket.

A verseny megkezdését követően a kétszázhetvenegy hajós mezőnyből kétszázhét hajó lépett vissza, közülük legalább háromnak az árbocával voltak problémái.

A körülmények ellenére új, negyvennégy óra tizennyolc perces rekordot állítottak fel, amely közel kilenc órával kevesebb, mint a korábbi, 1999-es csúcs.

Weston Martyr a következőt írta a vitorlázásról: „Kétségtelenül ez a legnemesebb sport, amelyet ember űzhet, hiszen a legmagasabb fokig rendelkezni kell hozzá az igazi sportoló jellemvonásaival: jártasság, bátorság és kitartás.” Azt hiszem, ez Theóra és Allyre is igaz.